2013. március 31.

Álomkórban...

Szombat este a bajnokság 29. fordulójában a Real Madrid Zaragozába látogatott, hogy tanúbizonyságot tegyenek afelől, hogy nem adták fel a bajnokságot illetve a mérkőzés alkalmas volt arra is, hogy egy igen szép győzelemmel hangolódjanak a szerdán lejátszásra kerülő BL- negyeddöntőre.

2013. március 29.

Szar dolog a függőség...

Nem gondoltam volna, hogy két hétnyi Real-megvonással egybekötött magyar válogatott-kúra ilyen hatással lesz rám. Noha a szombati ellenfél nem tartozik a legnagyobb riválisok közé (konkrétan a 17. helyen szégyenkezik), már így is reszketve várom várom, hogy újra igazi focit láthassak. Harangozzunk is be jó Quasimodo módjára!

2013. március 23.

Ki Ő? - Némó nyomában

 

A végtelennek tűnő Messi-Ronaldo hype korában méltatlanul kevés szót kapnak az e két csillagot kiszolgáló játékosok, az irányítók. Pedig ha jobban belegondolunk, a csapat legértékesebb tagja nem az, amelyik berúgja a ziccert, hanem amelyik megteremti azt egy remek meglátással és egy szép passzal. Mai posztunk hőse tehát a Real klasszikus tízese, Mesut Özil.

2013. március 17.

Varázslat a második félidőben- Real Madrid-Mallorca 5:2


Úgy tűnik a Madrid belőtte magát az öt gólra a Mallorca ellen. A különbség az őszi meccshez képest csupán a két benyelt dugó volt, amivel negyvenöt percig még tudta magát tartani a vendég együttes, ám a fordulás után ,,felébredt az alvó oroszlán" és könnyedén mosta fel a pályát ellenfelével.


2013. március 16.

A Santiago Bernabéu-ba látogat a Mallorca...- Real Madrid- Mallorca


A Real Madridnak a csodás Bajnokok Ligája szereplés után a Király-kupában is, és a bajnokságban ragyognia kell, hisz átvették az Atletico Madridtól a 2. helyet a tabellán. Az örök rivális, Barcelona megelőzéséhez viszont sok pont kell, pontosan 13. Első pillantásra behozhatatlannak tűnik a Barca előnye, de ha optimisták vagyunk, akkor meglehet ez a lehetetlennek tűnő kihívás.

2013. március 14.

Mi történt Februárban?

A januárt elhagyván, és a februári küszöböt átlépvén megkezdődött egy olyas valami csapatunk életében, ami azt hangoztatta, hogy csak ne hibázz. A tél második havát úgy búcsúztattuk, hogy hazai pályán a Kupa elődöntő odavágóján ikszelni tudtunk a Barcelona ellen, így igen nagy bizakodással várhattuk a visszavágót. Februárban kellő lépést tettünk meg, méghozzá azt, hogy nem kaptunk ki...nagy csapat ellen, pedig felléptünk az angol vörös ördögök és a Barcelona ellen is, saját stadionjukban, ám azonban együttesünk nem vérzett el, sőt.

2013. március 13.

Negyeddöntőn innen, Nyolcaddöntőn túl

Tovább robog Európa legrangosabb kupájának a sorozata, amint vége a nyolcaddöntőnek, jön is a negyeddöntő, ahol az ellenfél még az ismeretlenség bőrében vár arra a pillanatra, amikor levetheti a sötét göncöt, hogy megismerkedjen ellenfelével, vagyis velünk. De mikor következik ez be? Hamarosan, pontosabban március 15.-én.

2013. március 11.

Meg van ebben a szezonban a 4. Celta elleni győzelem! Azaz: Celta Vigo-Real Madrid 1:2

Hoztuk a kötelezőt a spanyol bajnokság 27. fordulójában a Celta Vigo ellen,akit idegenben sikerült legyőznünk nagy akarással 1:2 arányban.Ezzel azonban a lemaradásunk továbbra is marad 13 pont az ősi riválissal szemben.

2013. március 9.

Beharangozó: Celta Vigo-Real Madrid


A bajnokság 27. fordulójában a Celta Vigo otthonába látogat a Real. Mivel vasárnapi ellenfelünk a hátulról számított harmadik, azaz kiesést jelentő helyen áll, biztosak lehetünk benne, hogy legalább az egyik csapat motivált lesz.

2013. március 4.

Jön a 3. felvonás... Manchester United - Real Madrid


A döntetlennel végződő Madridi ütközet után következik Manchesterből az igazi élet-halál harc. Bernabeu vagy Old Trafford? José Mouriho vagy Sir Alex Ferguson? Cristiano Ronaldo vagy Wayne Rooney? Real Madrid vagy Manchester United? Vajon ki léphet tovább a finálé felé vezető úton?

2013. március 2.

Tartalékosan is sikerült...Real Madrid - Barcelona 2-1


No kérem, a Királyi Gárda, diadalmaskodni tudott a keddi kupa után, a bajnokságban is. Nem volt izgalmas mérkőzés, még érdekes sem volt, de a legfontosabb a három pont előtt az, hogy megint győzni tudtunk, ezzel még egyet oda fricskázva a katalánoknak.

2013. március 1.

Csak gyengéden! - Real Madrid-Barcelona




Alig telik el négy nap azóta, hogy saját közönségük előtt kénytelenek voltak benyelni egy hatalmas K.O.-t, máris újabb menetért kopogtat a Barcelona, ezúttal a Santiago Bernabéu kapuján.