2013. október 31.

Gólparádé a javából, tisztelgéssel egybekötve...



A barcelonai vereség után nem sok időnk volt a pihenésre, hiszen máris készülhettünk a szerda esti találkozóra, melyet a Sevilla ellen játszottunk. Játszottunk? Mit játszottunk... megaláztuk őket ahogyan azt kell és ha nem lett volna Arbeloa akkor csupaszon távoznak. De sajnos a szentlelkű tízen-hetesünket megszállta a szent lélek és három gólból legalább kettőt oda ajándékozott.



Úgy vágtunk neki a mérkőzésnek, hogy a három ponton és a győzelmen kívül semmilyen eredmény nem elfogadható. Ennek megfelelőképpen programoztuk át a támadó szekciónkat a védekezés rovására, mert bár igazi fenevadként támadtuk a Sevilla kapuját, védekezésnél egyenlőek voltunk a gyökalatti nullával.
A kezdőnket nem mások alkották, mint a kapuban Lopez, a védelem jobb oldalán (sajnos) Arbeloa, mellette Varane- Ramos, bal szélen pedig Marcelo. Előttük ismét összeállt a Khedira- Illarra duó, még előrébb pedig a Bale, Isco, Ronaldo és Benzema kvartett szerepelt.

Már a meccs elején látszott, hogy nem bízzuk véletlenre a dolgot, akaratosan és keményen játszottunk. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az első 30 percben már három góllal mentünk. Az első találatunkat a 14. percben Bale szerezte, ezzel jól oda pörkölve az őt kritizálóknak. Pár perccel később megérkezett az újabb madridi gól, ismét Bale által... bár abban a találatban jócskán benne volt egy a sorfalban álló sevillai is. A 32. minutumban pedig Cristiano triplázott büntetőből és parancsnok létére tisztelgett Mr. Blatternek és a szurkolóknak. PIHENJ KATONA!

A gumiszörp hatása
Ezek után jöttek az ajándékok. Az első vendéggól tizenegyesből, a második pedig Arbeloa elalvásából született meg. Az elsőnél kérdéses a büntető jogossága, mert igencsak érdekes szituáció volt, a másodiknál meg egyértelmű, hogy Arbeloa bambasága miatt sikerült gólt lőniük.

A második negyvenöt percben ott folytattuk támadásügyileg, ahol abbahagytuk. Az 52. percben Benzema, hosszú idők után végre betalált, őt követte Ronaldo kétszer a 60. és a 71. minutumban. Végül a gólcsapot Benzema zárta el a rendes játékidő letelte előtt tíz perccel. Persze még a 63. percben a Sevilla újfent betalált Lopez kapujába, hála ismét Arbeloa bamba fejének, mert ahelyett hogy szerelt volna, csak hátrált és hátrált és csak hátrált... bamba jószág.. Nem sokkal később újabb tizenegyeshez jutottak a vendégek, ám Rakitic megköszönte ugyan a lehetőséget, de nem élt vele, neki ez már így is sok ajándék volt.

TISZTELEGJ!
A játékvezető és Arbeloa kettős játszmája végül hozzá juttatta a vendégeket egy minimális gólszerzéshez. A támadásaink csillagos ötösek voltak, tényleg... ám a védekezésünkben még van mit javítani! Ramos általában jól játszik, de tegnap este pokolian rossz volt, Arbeloa barátjával együtt. Jöjjenek akkor az értékelések.

A-tól Z-ig

Most nem mennénk végig a névsoron, ahogyan azt szoktuk, mert nincs rá idő, ezért csak a leglényegesebbeken futunk végig és osztályozunk. Amolyan kis cetli módján, néhányan kapnak jegyet, a többiek akik nem, most kivételesen megússzák.

Arbeloa: Hogy lehet valaki, ennyire szőröstalpú, nem ide való ember? Hogy? Ő egy tipikusan olyan futballista, aki egyáltalán nem, ismétlem nem ide való. Elismerem, mint embert, de takarodjon már el. Oké, az ilyen kis semmi meccseken játsszon, megadjuk a lehetőséget, nem vagyunk szőrös szívűek. DE Ő még ezeken a meccseken is felülmúlja magát a bénaságával, a bambaságával, a lassúságával. Te atyaúristen csak az nem ment át rajta és etette meg aki nem akarta. Folyamatosan az ő oldaláról jöttek az akciók, folyamatosan az őt megelőző játékos teremtette meg azt a helyzetet amiből gólt szereztek a vendégek. Takarodjon el, szégyen az egész ember. Nem ide való. Nem ide! Hanem egy olyan csapatba, ahol megengedik azt, hogy oké fiam legyél béna, kis fizetést kapsz úgyis. DE ez a hely nem Mi vagyunk! Ő a csapatunk leggyengébb láncszeme, szedje a cókmókját és holnap már utazhat is! VISZLÁT! (ELÉGTELEN)

Bale: Na ilyen egy meccs, amikor minden összejön neki. Két gól, két gólpassz. Bravó! HA fenntudja tartani ezt a formát, akkor hamarosan elhallgatnak azok a kritizáló szájak. (Jeles)



Benzema: Nesze nektek kifütyülők. Ő nem Arbeloa, hogy megérdemelje az oltásokat. Kell neki a támogatás, hogy jól menjen a szekér. Nem szabad magára hagynunk őt. Jól játszott, szerzett két gólt is. Az egyiket pedig mesterének ajánlotta... Zidane-nak. Nagy tisztelet! Kétszer lőtt kapura, ebből két gólt szerzett, továbbá még kiosztott két gólpasszt is. Bravó! Csak így tovább! (Önbizalom növelőként: Jeles)

Isco: Hol van az az idényeleji Isco, akit láttunk? Hol? Mert bárhol keresem, nem találom. Kezdőként lépett pályára, de sok momentuma nem volt. Egy nagyon jól megragadt a fejemben, méghozzá az, amikor befutott a Sevilla tizenhatosára és szét cselezett mindenkit, többek között saját magát is. (Közepes)


Khedira: Szedjed a sátorfádat, fogd meg Arbeloa kezét és együtt, karöltve hagyjátok el de rögtön a csapatot. Takarodjatok, látni sem akarlak titeket! (Elégséges)

Ramos: Ritka szar volt ma, de legalább nem megszokott tőle. Kicsit buta is volt, kicsit béna is, de láttuk őt már remekül játszani... nem úgy, mint a fent említett két neves úriembert. Most csak egy hármasra futotta neki. (Közepes)

Cristiano Ronaldo: Jelentem a parancsnok úrnak, hogy a harctér készen áll, lehet terepgyakorlatot végezni. Továbbá azt üzeni Mr. Blatter hogy beszállna az alakulatunkba és harcolni szeretne, bár képzetlen szegény, mégis azt kéri magától parancsnok úr, hogy képezze őt ki. Hívni fogja minden szülő álmát, a szentgyermeket Messit is. Őt is meg kell egy picit ruházni, parancsnok. TISZTELEGJ! Pihenj!
Minden egybevetve, többet nem is írnék róla, csak annyit, hogy míg valaki videóban pofázik és sérti vérig a mai futball példaképét, addig a másik a pályán bizonyít és nem pofázik. ÉRTHETŐ? MOST PEDIG HORD EL MAGAD BLATTER ÚJONC! (Jeles)


Gyorsan lezongoráztam mindenkit, sajnos elfogyott az időnk, dolog van és az nem tűr halasztást. De még mielőtt vége lenne, annyit leírnék, hogy leszámítva a védekezésünket baromian jól játszottunk, felszabadultan, ügyesen és határozottan. A védelmet pedig nem értem, hogy az mi a franc volt? Négyen voltak egy védelmi vonalban, támadott két játékos, mi pedig futunk visszafele a kapunkhoz mint a hülyék ahelyett, hogy kilépnénk rájuk. Á, mindegy is. Mindenesetre ébresztő van gyerekek, ez nem mehet tovább ilyen gyatra védekezéssel. De úgy látszik, hogy ha Arbeloa a pályán van az ellenfél biztos, hogy hozzájut egy- két "potya" gólhoz.

Díjátadó

A meccs legjobbja:

Bale. Nehéz döntés volt, hiszen többen is remekül játszottak, de a walesi most különlegesen jól focizott, először az idényben.

A meccs ganéja:

Arbeloa. Részletezzem még? Inkább ne!

A meccs aranya:

Cristiano Ronaldo.
A parancsnok úr aranyat ér... ismét bebizonyította.

A meccs meglepetése:

Benzema.
Két gól, két gólpassz. Kell ennél több? Igen, eme forma folytonos fenntartása.

A meccs csalódása:


Isco. Többet vártam volna tőle, de reméljük csak átmenetileg ilyen szürke.


Most már tényleg itt a vég, köszönöm a figyelmet és ne feledjétek az élet szép, persze ha okosan élünk. Hétvégén pedig újra meccs, szóval hamarosan találkozunk. Addig is tartsatok velünk!

Hala Madrid!

Ja és ISTEN ÉLTESSE A MI GUTINKAT! 


Lakatos Miklós

1 megjegyzés:

  1. Télleg nagyon szép volt a meccs bár Arbeola nagyon szégyen volt.. Mikor Sevilla 3-0 ról behoszta magát 3-2 re akkor kicsit megtört a Madrid bár Ronaldó oda tette magát és szépen felhoszta . Ugyéresztem nagyon jó volt a meccs bár amikor Arbeloa "elaludt" az nagyon nagyon kellet volna a meccsre . Remélem vagyis reméljük Barcelona elleni meccs jobb lessz mint a multkori. HALA MADRID!!

    VálaszTörlés