Évértékelő 2012/2013

 Egy újabb szezon, egy újabb hatalmas csalódás, lassan már megszokottá válik, hogy úgy indítjuk az új idényt, hogy a hátunk mögött egy siralmas szezont hagyunk. Nos, ez most sincs másképpen, no de nézzük, hogy miért.

Elsősorban kezdjük a tavalyi nyárral, amit ugye jobban el sem -szépen kifejezve magam- baszhattunk ronthattunk volna. Úgy indítottuk az elmúlt szezont, hogy rekord pontszámmal és lőtt góllal lettünk spanyol bajnokok, immáron harminckettedjére. Sejteni véltük, hogy ezt követően csak szebb, jobb, nagyobb kupák kerülnek a vitrinünkbe, ám sajnos ránk cáfolt a sors, és José természetesen. Azzal is tisztában voltunk, hogy ha magasabb szintre szeretnénk lépni, akkor fejleszteni kell a középpályát illetve a védelmi vonalat. Tavaly mivel a támadóink egymást felülmúlva rúgták a gólokat látástól vakulásig, ezért nem foglalkoztunk a támadó szekcióval. Nos, most így visszagondolva, hiba volt. Ugyanis amilyen jól fejeztük be a 2011/2012-es idényt, olyan rosszul indítottuk a következőt. Pedig megadatott rá az esély, hogy még jobban teljesítsünk a szezon folyamán. No de azonban ahhoz az kellett, hogy egy picit kozmetikázzunk a csapaton a nyári szünet és átigazolások alatt. Kijelenthetjük, hogy a 2012/2013-as idény első feladata nem sikerült. Bár leigazoltuk Modricot, nagy nehezen, továbbá Essient, az utolsó pillanatokban. Mindketten úgy kezdték az új idényt, hogy tulajdonképpen alig ismerték a csapatot és a benne futballozó társakat, így nehezen illeszkedtek be. Modric jószerivel a karácsonyi időszakra tudott normálisan megbarátkozni az alakulattal. Mi tudtuk, ti is tudtátok, hogy a horvát középpályás fontos tagja lesz, lehet, lehetne a csapatunknak, ám José valamilyen ok/okoknál fogva nem használta ki a benne levő potenciált, játék tudást, intelligenciát és tehetséget, így csak az évad második felében döbbent rá jó néhány drukker, hogy ő bizony igenis fontos tagja kell, hogy legyen a Királyi Gárdának. 

 

Az Európa bajnokság miatt a felkészülési meccsek többségét tartalékosan játszottuk le, ami szintén csak negatív, az új szezon kezdete előtt nem sokkal. Aztán elindítottuk az új idényt, a bajnokság első fordulója rögtön egy ikszet hozott a Valencia ellen. Aztán nem sokkal később már jött is a várva várt szuperkupa. A Barcások azért várták, hogy visszaadják az április 21-ei vereséget, amit a Nou Camp-ban szenvedett el a katalán egyesület. Nos az első meccsen nyertek is 3-2-re, ám a visszavágón mi diadalmaskodtunk, méghozzá 2-1-el, így már az augusztusi hónapban bezsebeltük a szezon első trófeáját. Ezután nem volt olyan madridi szurkoló akiben nem fordult meg az a gondolat, hogy nem ez volt az utolsó kupa, amit megnyertünk, hanem még hátra van a tizedik. Háááát. Bár a halál csoportba soroltak minket, mégsem volt az olyan halálian félelmetes, ugyanis rajtunk és a BVB-n kívül csak nyuszi volt a kvartettben. Négy csapat, négy bajnok, ebből kettő a nullát sem ütötte meg, így viszonylag könnyen, a második pozíciót elfoglalva jutottunk tovább a kieséses szakaszba. A kieséses rendszer első fordulójában az angol Vörös Ördögök ellen kellett kivívni a továbbjutást. 

Az első meccs ikszet a második egy habfehér diadalt szállított a madridi drukkereknek. Érdekesség, hogy a két összecsapáson, ami egy odavágóból és visszavágóból állt öt gól esett, ebből négyet mi rúgtuk, és mégis 3:2-es összesítéssel jutottunk tovább. Jött a Galatasaray akiken szépen, nyugodtan léptünk át. Máris az elődöntőbe kerültünk és szerencsénkre a Dortmund alakulatát kaptuk ellenfélnek, akik az első meccsen egy hatalmas zakót varrattak nekünk, nem úgy, mint a visszavágón, ahol ha sikerült volna 3 kerek egész gólt begyötörnünk, akkor mi lettünk volna ott a döntőben, de nem sikerült, így újra kiestünk. Sebaj, hiszen már úgyis hozzászoktunk. A bajnokság már decemberben elúszott messzire, oda ahová mi már nem bírtunk, és elsüllyedtünk. Viszont a Spanyol Kupa, amit 2011 után ismét megnyerhettünk volna, volt a mi reménységünk. A reménységünk a korom fekete idényünkben. Ám a matrac készítő gárda, hála a csapatunk játékosainak a 70%-ának, akik a futball helyett a seggtornát khm... csak ide- oda szaladgáltak, továbbá Josénak, aki egy bravúros taktikai készséggel rukkolt elő, ami azt eredményezte, hogy megnyertük a 19. Spanyol Kupát is... ja nem, pont, hogy oda ajándékoztuk a legnagyobb városi riválisunknak. Ezután a szégyen gyalázatos vereség után, ezután, hogy az Atletico Madrid ellen 14 éve veretlen gárda pont a döntőben kap ki? Mi ez? Teljesen abszurdum és felfoghatatlan. Így tulajdonképpen kupa nélkül zártuk a szezont és várjuk az újat, ami kivezethet a sötétből. Hiszen eltávozott már... vagyis nem el, hanem csak el ment messzire, de nem fel az égbe, a magasságos és edzők edzője, a mesterek mestere, Mourinho, az a bizonyos José Mourinho. Helyére pedig egy újabb olasz tréner, Carlo Ancelotti jött, aki mind a viselkedésében, mind a sikerességében, mind az edzői tapasztalataiban is azt sugallja, hogy ő bizony erősen illik ide, és feltudja fogni, hogy mit jelent nálunk edzősködni. Ellenben a portugál szakmesterrel, aki nem, a biztonság és a gyengén látók kedvéért megerősítem, vagyis NEM tudott azonosulni a klub elveivel és saját magát helyezte előtérbe, ami végül a veszte lett egyben.

Habár Pellegrini leköszönése után, valamilyen szintén repestünk José érkezése hallatán, hiszen szükségünk volt végre egy olyan emberre aki ki áll a csapat illetve a játékosok mellett és felhozza szeretett klubunkat a mélyből, tudtuk, hogy nem lesz gyaloggalopp, hiszen a portugál Number One, ahol csak sátort vert majd távozott, kizárólag nagy felfordulást hagyott maga mögött, és ez alól mi sem voltunk kivételek. Az első év viszonylag békésen, a sajtót elhallgattatva telt el, leszámítva azt a bizonyos 5-0-át, amiről nem regélnénk most. A második szezon egy rekord bajnok csapat diadalmaskodásával zajlott, ám az a bizonyos harmadik idény... Minden megváltozott ekkora. Minden. José bekattant, támadott, a sajtó pedig még inkább, egy pár játékos ennek dacára José ellen fordult, és egyszerűen eluralkodott a katasztrófa. Ez azért is felfoghatatlan tény, hiszen a 2011/2012-es idény során igencsak nagy harmónia volt jelen a futballistáink és az edző között, ám ez eltűnt. De vajon miért? Mi nem tudjuk.

Azt viszont igen, hogy most véget ért egy történet, egy szezon, de következik egy teljesen új, amibe nem fektetünk nagy célokat, nem kovácsolunk magas terveket, csak azt szeretnénk, hogy végre megállapodjunk. Mit is jelent ez? Új edző, új rendszer, régi/ új Zinedine Zidane, új játékosok. Azt szeretnénk, hogy végre Ancelotti alkosson valami újat, ami fekszik nekünk nézőknek, kritikusoknak, cikk íróknak, szurkolóknak és továbbá, de nem utolsó sorban leginkább a CSAPATNAK. Egy nézhető, hatékony futballt szeretnénk, ami sok- sok trófeához segíti a csapatot. Hisszük, hogy ez meglehet, nem most, nem egy év múlva, hanem később, az idő múlásával. Egyszer nekünk is eljön újra a megfelelő pillanatunk, talán most, de talán nem.

Cikkünk végén értékelnénk az elmúlt idényt a tízes skálán, amolyan 5,5 pontra. Eseménydús szezon volt, Iker lesérülésével, López csodálatos visszatérésével, a dortmundi zakóval, Ronaldo emberfeletti teljesítményével, Özil és a csapat 3/4-nek a forma vesztésével, Arbeloa hajcibáló húzásaival, Kaká játéktalanságával, Benzema fényképeivel és szégyenteljes formájával, Pipita szerencsétlenségeivel, Marcelo kétszeri lesérülésével és továbbá, de nem utolsó sorban Varane csillagokat megütő produktivitásával, amik mind- mind belevésődtek emlékezetünkbe. Ahogyan az is, hogy hogyan sikerült megtörnünk a Barca hegemóniát, áhh.

Ezután nyugodtan kijelentjük, hogy az év legjobban teljesítő játékosa egyértelműen, hogy Cristiano Ronaldo volt, plusz... Raphael Varane, aki 20 éves létére szedett le jónéhány nagy arcot a pályáról, többek között a négyszeres aranylabdás pulikutya futballistát is.

Ám, ha van jó, akkor kell lennie egy Fekete Péternek is, ami a szerkesztőink körében erősen megoszlik. Ugyanis van aki szerint Kaká, és van aki Arbeloa az év legrosszabban teljesítő játékosa. Kaká azért, mert egyszerűen formahanyatló módon játszott, amikor volt lehetősége rá, ugyan nem sok volt, hiszen a mester ritkán küldte a pályára, de azokon rendre csődöt mondott. Arbeloa pedig, most a Konfetti kupa (értsd: Konföderációs kupa)során végleg bebizonyította, hogy ő nem több, mint egy rakás szerencsétlenség. De ez nem új, hiszen van annyira béna, hogy belerúg a csapattársa kezébe (Ugye? Iker casillas) ezzel sérülést okozva neki. Besenyő Pista bácsi, ezen idő tájt mondaná, hogy aszondja: HÁÁÁÁÁÁ MARGIT..... NOOOOOOOOOOORMÁÁÁÁÁÁÁÁLIS?

Szerintünk nem, de mindegy is. Az idény meglepetés embere, egyöntetűen Lopez lett, hiszen nem gondoltuk volna a téli átogazolás után, hogy ő ennyire jól fogja helyettesíteni a kapitányt. Olyannyira, jól védett, hogy már- már őt követeljük vissza a kapuba, nem pedig Ikert. Persze nem! Mi legalábbis nem! Sokan foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy vajon ki fogja védeni Ancelotti kezei alatt a kapunkat? Ugye, mert van egy nagyon király kapus és egy nagyon király formában levő kapus. Iker versus Diego. Ikeren nem látszik, hogy javulna, de neki most leginkább időre van szüksége. López pedig nem tudjuk, hogy hogyan fog visszatérni a szabadságából, mindenesetre az tudjuk, hogy milyen pokoli formában ment el nyaralni. Legalábbis mi azt mondjuk, hogy az védjen, aki a jobb formát tanúsítja. Legyen az Iker, vagy Lopez. Aki a jobb, az legyen a kapuban. Ezért is lesznek jók a felkészülési meccsek, hogy ezt a kérdést eldöntsük.

De hogy ne hagyjuk ki a horvátunkat őt is megemlítjük, hiszen fontos meccseken, amikor játszott csapatunk legjobbja volt. Remélni merjük, hogy nem kell megemlíteni a Manchester elleni visszavágót... hoppá megemlítettük...a kutyaházi aladár vigye el.

Úgy néz ki, hogy elérkeztünk cikkünk végéhez. Bízzunk benne, hogy jövőre csak a jó dolgokról fogunk regélni az évértékelőnkben... már ha lesz jövőre egyáltalán Real Madrid C.F.- Szurkolói Oldal. Mi hisszük, hogy lesz. Nos, egy évet lezárunk és a hátunk mögött hagyjuk. Nézzünk csak előre, és lássuk, hogy mi lesz belőle. Többet nem nagyon tudunk a jövőről, hiszen az még rejtelem, a jelen pedig adomány, így nem is húzzuk tovább az időt.

Tartsatok továbbra is velünk, hogy ne maradjatok le semmiről. Bár ritkán írunk, ezt nézzétek el nekünk, hiszen családias hangulatban vagyunk az oldalon, vagyis kevesen.
Köszönjük a figyelmet, és ne feledjétek, ha unatkoztok, mi itt vagyunk és szolgáltatjuk az érdekesebbnél érdekesebb fejleményeket. Apropó, hamarosan ismét megjelenünk egy cikk formájában, még így gyorsan a nyári szünetünk előtt. Vagy két cikk? Passz. Azt tudjuk, hogy az egyik hasonlóan fog kinézni, mint ez, vagyis évértékelő lesz, de nem akármilyen. Két drukker fogja elemezni az egész éves munkát. Az egyik én leszek, a másik pedig... legyen meglepetés.

Lakatos Miklós