Bye, bye José...

No. Elérkeztünk a Real Madrid története során egy újabb fejezet végéhez, ahhoz a fejezethez, ami bezár egy kaput, de rögtön nyitja az újat. Jó is volt meg nem is, José Mourinho Madridba jövetele, no de elment, hogy végleg-e vagy sem, azt majd egy újabb történet fogja megválaszolni. Cikkünkben az elmúlt 3 év történéseiről fogunk regélni.

Elment, itt hagyott minket, a Speciel One, a legjobbak legjobbika, a legarrogánsabb edző, akit valaha hátán hordott a föld... Ő José Mourinho, a most már jelentsük ki, egykori Real Madrid edző. Adott jót, rosszat, finomat és nem finomat. Érkezésével teljesen felkavarta az álló vizet, a Real partján. Miután kinevezték a Királyi Gárda trénerévé azonnal megfordult a világ. Megtörte a Barcelona hegemóniáját, harcolt a sajtó ellen a csapaton keresztül, ami végül a végzete lett. Röviden körülbelül így tudnánk összefoglalni a portugál szakmenedzser munkásságát, életét és dolgait, a nálunk töltött esztendők alatt. Ám ettől sajnos jóval bonyolultabb a helyzet, ami inkább nekünk rossz, mert mi írjuk a cikket, mely azért jött létre hogy prezentálja az elmúlt 3 évet. 

Kezdjünk mindent a legeslegelejéről, hogy még véletlenül se gubancolódjanak össze a szálak. 

2010 az az év, amikor José megnyerte a második egyéni BL trófeáját, mellé még a bajnokságot illetve az Olasz kupát is, az Inter alakulatával. Pérez gondolt egyet és úgy vélte, hogy húz egy nagyot,- vagyis leszerződteti azt a személyt, aki majd kihúzza a szarból süllyesztőből a Real Madrid csapatát. José nagy szív fájdalmak közepette, de rá bólintott, a már őszes elnök úr ajánlatára. A nyár folyamán egyből munkának látott és építeni kezdte saját stílusára illő keretét. Leigazolta a német nagy tehetséget, Mesut Özilt, illetve az argentin csontkészletet, Ángel di Mariat, továbbá a hercegünket Sami Khedirát. Ugyanakkor jó néhány nagynak mondó játékost szélnek eresztett, akiket most inkább nem említenénk, bizonyára aki nem 5 hónapja királyi drukker, tuti, hogy tisztában van azokkal a nevekkel. 

Nos, az első év nem éppen úgy sikerült, mint ahogyan azt vártuk volna. Persze ezt nem vetettük a mester fejére, ugyanis betudtuk annak, hogy még össze kell forrnia, egybe kell érnie a csapat tagjainak. No meg amúgy is, az első éve a portugálnak mindig az ismerkedéssel és a tapasztalat szerzéssel telik az új kluboknál. Így a novemberi Barcelona elleni 5-0-ás zakó ugyan fájni fájt, de a tudat alatt éreztük, hogy ez nem fog többször megismétlődni. És végül bejött ez a megérzés, ugyanis 2011 áprilisában a Királyi Gárda, a spanyol kupa döntőjében vágott vissza a katalánoknak, a trófea elhódítása által. José kezei alatt, 18 év eltelte után, újra Spanyol kupa elsőséget ünnepelhettünk, micsoda öröm volt. Persze a katalánok egyből jöttek, hogy nem nagy dicsőség, nekünk mindenesetre az volt és lesz is. José az első évet amolyan ismerkedős, a csapat összeillesztésében fontos szerepet játszó idénynek tudta be, így ebben a tudatban vágott neki a következő, ezúttal a második szezonjának. 

A Szuperkupa oda lett, megint nem sikerült bezsebelni. A Spanyol kupában is kiestünk, úgyszintén a Barcelona ellen. A Bajnokok ligáját megint az elődöntőben búcsúztattuk, méghozzá a Bayern csapata ellen. Nem maradt hát más, mint a bajnokság. Tavaszra már sikerült egy 10 pontos előnyt összehozni, ami félig már garantálta a sikert. És végül meglett, a 32. Egy klasszikust nyertünk meg e szezon alatt, azt a bizonyos április 21-eit, ami azóta nagyon belevésődött a dátum memóriánkba. Bárhol meglátom ezt az időpontot, rögtön az jut eszembe, ahogyan Özil indítja Ronaldot, aki lefutva a védelmet eltolja Valdés irányába a labdát és bumm, ott a vezető gól, a meccsen a második. Érezni lehetett, hogy itt valami megfog törni, itt valami új kezdődik. Nem tud semmit csinálni a Barca, jön a 90 perc vége majd amikor a bíró hármat füttyentett... sírva kiáltottunk fel, hogy igen sikerült, meg van, letaszítottuk a trónról a katalánokat. Eszméletlen érzés volt. No de éljétek át újra ti is, azt az emóciót, íme: Ronaldo győztes gólja, a Barcelona ellen.

Calma! Calma!

A Bajnokság tehát jött, aminek nagyon örültünk. José maradt, aminek úgyszintén. Olyan reményekkel vártuk a 3. szezont, Mourinho irányítása alatt, ami már minden gátat át tört volna. Azt hittük, hogy most meglesz a 10. Azt gondoltuk, hogy akár még más trófea is meglehet a spanyol kupán illetve a bajnokságon kívül. Azonban sajnos nem így lett. Hiszen még el sem kezdődött az idény, máris tudni lehetett a nyár folyamán, hogy itt gubancok lesznek. Lettek. Az Európa bajnokság erősen keresztbe tett nekünk. Nem jól készültünk fel az idényre. Későn igazoltunk, méghozzá az utolsó pillanatban. Ott úszott el minden. Modric leigazolása egy kis biztonságot nyújtott, tudtuk, hogy mire képes, ahogyan azt is, hogy legalább félévnek el kell telnie ahhoz, hogy rendesen, normális körülmények között betudjon illeszkedni. A bajnokság már az elején nem indult jól. És nem is folytatódott a megfelelő módon. Ugyanakkor a Szuperkupában hoztuk, amit hoznunk kellett. A Barcelona ellen, egy csipetnyi szerencsével és Valdés segítségével, de elhódítottuk a Szuper kupát. Ekkor úgy érezhettük, hogy mégsem lesz ez olyan rossz év. Nem a fenét.

 A BL-ben a "halál" csoportot kaptuk, ami inkább volt két csapatos, mint négy. A Borussia Dortmund és a Real Madridon kívül nem volt "haláli" csapat abban a kvartettben. Hiszen sem az Ajax, sem a Manchester City nem hozta az elvárt teljesítményt, ki is estek, rögtön. Az angol bajnok úgy, hogy még pontot sem szerzett...elképesztő. A bajnokságnak már decemberben oda lett, hisz már akkor kijelentette a magasságos José, hogy nem fogunk koncentrálni a bajnoki meccsekre, hanem a BL-t hozzuk előtérbe. Előhoztuk. 

A csoportkörök után az első kieséses rendszerben a Manchester United alakulatát kaptuk ellenfélnek. Az első meccs ikszet, a második meccs egy szerencsés győzelmet hozott nekünk. Nem mi harcoltuk ki a továbbjutást, hanem a Manchester United, a mi csapatunknak. De végül tovább mentünk és a következő ellenfél a Galatasaray lett. Sima ügy volt, elintéztük a törököket. Majd következett az elődöntő, négy csapat: Barcelona, Bayern München, Real Madrid és Borussia Dortmund. Mi kaptuk a sárga- feketéket. Kitűnő alkalom lett volna a csoportkörökben elszenvedett vereség és iksz visszaadására, a Bajnokok Ligája elődöntője, de nem éltünk a lehetőséggel. Ugyanis, idegenben egy 4-1-es zakót varattak nekünk Jürgen Klopp fiai. És ekkor már sejteni lehetett, hogyha nem leszünk képesek hazai pályán kiharcolni a továbbjutást, Mourinho távozni fog. 

 Bár teljesen más mentalitásban léptünk pályára a visszavágón, hazai pályán, hazai drukkerek előtt, ahol végül nyertünk 2-0-ra, a továbbjutáshoz azonban ez is kevés volt, így kiestünk. A harmadik évben, harmadjára ugyan ott, az elődöntőben, ráadásul megint egy német csapat ellen zúgtunk ki. Biztosak voltunk benne, hogy távozni fog José. Ezt a véleményünket, még jobban megerősítette az Atletico elleni fájó vereség, a kupa döntőben. Majd maga az elnök jelentette be, hogy vége, José az idény végén távozni fog. Ebben a pillanatban egy hatalmas kő esett le valamennyi "habfehér" szurkoló szívéről. Örültünk. De tudtuk, hogy nem kellene. Viszont vége, a rémálomnak. Jöhet egy új.

A történetnek tehát vége. Kivételes edző José, de nem Madridba való, legalábbis nem a mi csapatunkba. Nem tudta tisztában tartani azt, hogy a Real Madrid még ő nála is többet jelent. De ő sajnos saját magát helyezte előtérbe, ebben erősen közrejátszott az, hogy szabad kezet kapott. Jó néhány személyt elpicsázott a klubtól, többek között Zinedine Zidane-t, aki végül visszatért most, hála az égnek. Az utolsó év katasztrofálisra sikeredett. Belharc, belviszály a csapaton belül, folyamatos támadások, a sajtótól és a sajtó irányába. Teljesítmény nélküli meccsek, nézhetetlen játék, taktika nélküli felállás. Igen! Nekem senki ne mondja azt, hogy az taktika, hogy ahányszor megkapjuk, megszerezzük a labdát, rögtön íveljük fel. NEM! Ez egy semmi, ló.....pikula. A szezonban tudjátok, hogy mi volt a legjobb? És elnézést, hogy tegeződésbe mentem át.  De tudjátok? Ha nem, elmondom...:

Cristiano Ronaldo. Ő, aki bebizonyította ebben az elmúlt egy évben, hogy sokkal több, mint egy zselé, mint egy hisztis geci kislány. Sokkal több, mint futballista. Ő egy géniusz, egy lassan legenda... Megmutatta, hogy mennyire is tud küzdeni, hajtani. Végig ő volt az egyetlen, aki húzott és nem állt le, hanem tovább folytatta és vitte, hurcolta a csapatot a hátán. Csodálat érte! A tisztelet a minimum, ami kijár neki. Mi így gondoljuk, és nem kérünk az ő pocskondiázásából.

Zárjuk tehát az évet, ahogyan egy történetet is. A históriát, ami rólunk és José Mourinho ámokfutásáról szólt. Bár felemelt minket a mélyből, drámai távozása után, talán vissza is tett oda. Azonban megjött Carlo Ancelotti, az új tréner. Az új reménységünk, aki helyre tudja hozni a helyzetet. Aki teljesen más, mint elődje. Ő az inkább ide való, mint José. Bízzunk benne, hogy beválik és nem kezdődik el újra a 2003-as év sikertelenségi szériánk. José pedig megtalálta újra a helyét, Angliában, az álmával. Azonfelül Londonban, a Chelsea csapatában, a szeretett klubjában. Sok sikert, mester és köszönünk mindent. Köszönjük, hogy felhoztál minket a sötétségből. Köszönjük, hogy megtörted a rajtunk uralkodó hegemóniát, méghozzá a Barca hegemóniáját és uralkodását. Köszönjük, hogy újra, egy csapatot csináltál belőlünk, még ha rövid időre is. Köszönjük a bajnokságot, a kupát, és a szuper kupát. Köszönjük, az élvezetes meccseket. Mindent köszönünk. Köszönjük, hogy kiálltál mellettünk a bajban, és harcoltál a sajtó ellen. Köszönjük! Vár rád egy új kaland, ahogyan ránk is. 

Mi maradunk, viszont ő elment, de jött egy valaki más, akiben minden megvan, hogy sikerre vezessen minket. Kíváncsian és izgatottan várjuk az új szezont. Ezért is tartsatok a Real Madrid C.F.- Szurkolói Oldallal, hogy ne maradjatok le semmiről. 

Köszönjük a figyelmet, és köszönjük a kedves olvasók támogatásait, amiből sosem elég. 

Egy új fejezet veszi kezdetét, aminek a neve: Carlo Ancelotti, irány a sikerre vezető út. 

Lakatos Miklós